fbpx


Tippek, hogyan kombináljuk a díszzsebkendőt öltözékünkkel



Mielőtt belefognánk a mai trend szerinti viselet összefoglalásának, előbb nézzük meg, hogyan is alakult ki egyáltalán a díszzsebkendő viselésének szokása. A történelmi áttekintést egészen az ókori Egyiptomig visszanyúlva kell kezdenünk. Bár szakértők azt vallják, hogy az ebben a korban viselt, pirosra festett kis vászondarabok nem tekinthetőek még az öltözködés díszítő elemének, mivel a gazdagság jeleként viselték azt az ókorban. Több divattörténettel foglalkozó szakember szerint az ókori görögök voltak az elsők, akik díszzsebkendőt hordtak, hiszen illatos parfümmel átitatott kendőt viseltek ruhájukon. Divatos kiegészítőként sokak szerint az 1400-as évektől kezdődően tekinthetünk a díszzsebkendőre, amikor Európában kezdett elterjedni a felsőbb osztályok körében a használata. Ugyanis ettől az időtől fogva terjedtek el a különböző anyagokból készült zsebkendők, több akkor még egzotikusnak számító anyagot használtak elkészítésükhöz, mint például a selyem, illetve különböző mintákat hímeztek rájuk, ezzel is jelezve a zsebkendőt használó státuszát.

XVI. században a legjobb hímzések és csipkeminták Olaszországban készültek, az innen érkezett díszzsebkendőket olyan becsben tartották, hogy nemzedékről nemzedékre adták egymásnak a férfiak. A zsebkendők mai méretét nem másnak, mint Marie Antoinettnek köszönhetjük, akinek nem tetszett, hogy különböző nagyságú zsebkendőket használnak az udvarban, így szólt férjének, XVI. Lajosnak, hogy tegye egységes méretűvé ezt a kiegészítőt. Ettől fogva a díszzsebkendők egy méretben készülnek.

A XIX. században a jól öltözött úriemberek nem akarták, hogy zsebkendőjük keveredjen a pénzérmékkel és más piszkos tárgyakkal, így a bal felső zsebbe helyezték át azt. A XX. században ez a stílus egyre népszerűbbé vált, és végül már funkcióján túl, divatkellékként is használták. A legnagyobb áttörés a divat irányába akkor történt, amikor a Kleenex cég feltalálta az olcsó és könnyen használható papírzsebkendőt. Innentől fogva már divatos kiegészítővé vált a díszzsebkendő.

img 0699

Ezután a hosszúra nyúlt történelmi áttekintés után nézzük hogyan viseljük helyesen díszes kiegészítőnket.

Egy egyszerű mozdulattal stílusos megjelenésű öltözéket varázsolhatunk magunknak azzal, hogy felső zsebünkbe bújtatjuk díszzsebkendőnket. A legfontosabb a kiegészítő kiválasztásánál az, hogy öltözékünk többi részével harmonikus kapcsolatot képezzen. Ennek módja, hogy szép sorjában választjuk ki a napi viseletünk darabjait. Első lépésként döntsük el melyik öltönyünket vesszük fel. (Ez természetesen az alkalomtól is függ.) Ha ez megvan, akkor válasszunk hozzá inget. A legbiztosabb döntés, melyhez könnyen tudunk kiegészítőket választani, a fehér, törtfehér, vagy világoskék ing. Harmadik elemként a nyakkendőt válasszuk ki, ezzel már meghatározzuk, hogy milyen színtartományban kell a díszzsebkendőnek lennie. Általánosságban elmondható, hogy a zsebkendő színeiben legyen megtalálható a nyakkendő színei közül valamelyik.

A minták tekintetében alapszabály, hogy maximum három féle minta váltakozhat az egyszerre viselt ruhadarabokban. Ennél több már túlzás lehet, megzavarhatja az elegáns külsőt. Persze az öltözködés területén bátrabb és tapasztaltabb úriemberek próbálkozhatnak négy vagy akár ötféle minta kombinálásával is. Általában az öltözék egyes darabjait ez a kis kiegészítő kovácsolja egységgé.

Nagyon fontos, hogy a nyakkendő színe és mintázata, ne legyen sosem egyforma a díszzsebkendővel, mert ez unalmas külsőt kölcsönöz, ráadásul azt sugallja, hogy nincs stílusa és bátorsága ezek viselőjének. Jó megoldás, ha a nyakkendő egyszínű, hiszen ehhez könnyen választhatunk többféle színes, mintás zsebkendő közül. A lényeg, hogy visszaköszönjön a minták színeiben a nyakkendő alapszíne. Szintén kiváló választás az apró mintás nyakkendő, melynek színei harmonizálnak a díszzsebkendő nagyobb mintáinak színével. Kerüljük a hasonló méretű minták használatát a két kiegészítőnél.

img 0698

Címkék: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük





Világhírű prémium minőségű anyagokkal dolgozunk

Időpontfoglalás

A személyre szabott elegancia élményével várunk

Szabóságunkba időpontfoglalás szükséges, ahová minden kötelezettség nélkül várunk egy kellemes kávéra, vagy teára.

Időpontfoglalás

"*" a kötelező mezőket jelöli

MM slash DD slash YYYY
Adatkezeléshez hozzájárulok*
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
0