fbpx


Az Ügyvédnapi Estélyen jártunk



November 11-én lehetőséget kapott a Canissi Tayloring, hogy bemutatkozzon a jogász társadalom legnagyobb éves rendezvényén, az Ügyvédnapi Estélyen. Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Corinthia Hotel Budapest Szállodában az exkluzív táncos estély, ahol a magyar ügyvédek, jogászok, közjegyzők közel háromszáz fővel ünnepelték a szakmát.

Szabóságunk ebben a csodálatos környezetben mutathatta be a résztvevő vendégeknek, hogyan dolgozunk. A személyes egyeztetés az alapja valamennyi egyedi ruhadarab elkészítésének, hiszen így tudjuk igazán megismerni megrendelőink egyéniségét, igényeit. A rendezvény során nyereményjáték keretében a megjelentek nevét egy kalapba dobtuk, majd kisorsoltunk köztük egy 250.000 Ft értékű ajándék utalványt, melyet a szerencsés nyertes, dr. Bóta Csaba Ügyvéd Úr használhat majd fel a Markó u. 4. szám alatti Szabóságunkban, ahol személyes konzultáció és méretvétel után elkészítjük számára a hozzá leginkább passzoló ruhadarabot.

cani2

Az estélyen volt alkalmunk kiállítani a Canissi Szabóság első kollekcióját, melyet Kanizsai Szilvia tervezett. Ezeket a modelleket közel 30 év tapasztalattal rendelkező szabó mesterünk segítségével készítünk el megrendelőink számára.

Több mint húsz munkatárs dolgozik azon, hogy a hozzánk bizalommal forduló ügyfeleink a legkiválóbb minőségű öltözetet viselhessék és minden az öltözékükkel kapcsolatos igényüket messzemenőkig kielégíthessük.

cani3

A kiállított darabok mellet Kő Ferenc festőművész csodás UV festménye emelte a kollekció fényét, mely látásmódjában különleges, hiszen a fényhatás változására más kép jelenik meg a vásznon.

cani4

Az estélyen az érdeklődők személyesen is megismerhették tervezőnket, Kanizsai Szilviát, aki készséggel mutatta be, milyen minőségi anyagokkal dolgozik szabóságunk. A Canissi modellek világszínvonalú szövetek felhasználásával készülnek, így biztosított a gazdag textúrájú, divatos színvilágú ruhadarabok elkészítése. Fő beszállítónk a Scabal manufaktúra, mely a luxust képviseli. 75 éve az igényes férfiak vásárolják a Scabal szövetekből készült modelleket.

Várjuk Önt is Markó u. 4. szám alatti üzletünkben, ahol megismerheti az exkluzív szöveteket, személyesen elmondhatja milyen öltözetre vágyik. Igény esetén személyes tanácsadónk irodájában vagy otthonában is felkeresi, így időt spórolhat.

Címkék: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük





Világhírű prémium minőségű anyagokkal dolgozunk

Időpontfoglalás

A személyre szabott elegancia élményével várunk

Szabóságunkba időpontfoglalás szükséges, ahová minden kötelezettség nélkül várunk egy kellemes kávéra, vagy teára.

Időpontfoglalás

"*" a kötelező mezőket jelöli

MM slash DD slash YYYY
Adatkezeléshez hozzájárulok*
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
0