fbpx


Bentley, a luxus autók koronázott királya



Ahogyan arról már beszámoltunk, a Bentley a fő, névadó partnere a Canissi & Bentley Exclusive Eventnek. Oszlopos tagjaként a rendezvénynek és a legkiemelkedőbb brandként vesz részt.

dda8877187fb9c2650c5ee0fb2dbbdf6

Az idén 100 éves brit Bentley kortalan és értékteremtő múltja mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A legmagasabb szinten képviseli és teremti meg a luxust az autó szerelmesei számára. 2018 óta már Magyarországon is.

A történet W. O. Bentley-el kezdődött, aki a család legfiatalabb tagjaként, kilencedik gyermekként született Hampsteadben. Magántanuló volt a Clifton Collegeben, így nem meglepő, hogy már tizenhat éves korában a Great Northern Railwaynél dolgozott Doncasterben. Ekkor még a vonatok iránt volt erős elköteleződése. A háború után 1919 elején, W. O. és bátyja alapította a Bentley Motors Limited céget.

Walter O Bentley

A köznyelv a gazdag amatőröket, akik versenyzéshez használták a Bentley-t Bentley-fiúkként kezdte emlegetni. Fontos szerepet játszottak a brand kialakulásában és a márka történetében. Hiszen 1920-as években a kalandvágyó férfiak kedvtelése indította el útján a brit luxus autó márkát. A Bentley története inspiráló és sorsszerű. A sebesség és teljesítmény mellett vissza köszön a nagybetűs stílus és elegancia. W. O. Bentley mottója: „To build a good car, a fast car, the best in class”

bentley wo 1

Amikor egy Bentley megjelenik az utakon eleganciát és erőt sugároz. Nem csoda, hiszen minden apró részlet művészeti precizitással készül és emberi kezek aprólékos munkája által jönnek létre az utánozhatatlan Bentley stílus jegyek.

bentley 1 of 1 9

A Bentley maga az önbizalom, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ugyanakkor a precizitás és a részletek kidolgozottsága joggal emeli a luxus autók királyává a brandet. A sebességet nem is említve. Az autó márka olyan nevekhez kapcsolódik, mint James Bond, II Erzsébet brit királynő, Ralph Lauren, Mike Tyson, Jay-Z. Budapest egy olyan színfoltja a palettán, amely arra hivatott rámutatni, hogy a minőség és a luxus iránti érdeklődésünk növekedik.

EXP100GT at Pebble Beach 1024x576 v2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük





Világhírű prémium minőségű anyagokkal dolgozunk

Időpontfoglalás

A személyre szabott elegancia élményével várunk

Szabóságunkba időpontfoglalás szükséges, ahová minden kötelezettség nélkül várunk egy kellemes kávéra, vagy teára.

Időpontfoglalás

"*" a kötelező mezőket jelöli

MM slash DD slash YYYY
Adatkezeléshez hozzájárulok*
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
0